Marjorie Chappel:
SÉRÜLT EMBEREK BOLDOGSÁGA
Áldott, aki türelmesen
Meghallgatja nehézkes szavunkat,
Mert így rájövünk, hogy
Ha kitartóak vagyunk,
Meg tudjuk értetni magunkat.
Áldott, aki nem szégyell
Nyilvánosan mutatkozni velünk,
És nem törődik a ránk bámuló
Idegenekkel,
Mert társaságban
Mennyei megkönnyebbülés az
Életünk.
Áldott, aki soha sem siettet,
És ezerszer áldott, aki nem veszi ki a
Munkát kezünkből, hogy megcsinálja
/helyettünk,
Mert sokszor csak időre van szükségünk
Nem segítségre.
Áldott, aki mellettünk áll,
Amikor valami újba kezdünk,
Mert számára a hibáink eltörpülnek
Az eredményeink mellett.
Áldott, aki a segítségünket kéri,
Mert a legnagyobb szükségünk arra van,
Hogy szükség legyen ránk.
Áldott, aki mindezen cselekedeteivel
Bizonyítja számunkra,
Hogy nem sorvadt izomzatunk,
Nem a sérült idegrendszerünk tesz
Minket egyénivé,
Hanem énünk, melyet Isten adott,
És amelyből semmi gyöngeség
Nem von le semmit.
Áldottak mindazok, akik tudják,
Hogy én is ember vagyok,
És nem várják el tőlem, hogy szentként
Viselkedjem,
Csak azért, mert sérültnek születtem.
Áldottak mindazok,
Akik kérés nélkül is megértenek minket
Áldottak mindazok, akik elfelejtik
Testem tökéletlenségét,
És csak a lelkemet látják.
Áldottak mindazok, akik teljes
Embernek látnak,
Egydülinek és egésznek
És nem csak egy roncsnak,
A Teremtő tévedésének.
Áldottak mindazok, akik olyannak
Szeretnek,
Amilyen vagyok,
És nem gondolnak arra,
Hogy milyen lehettem volna.
És áldottak az én barátaim,
Akiktől függök,
Mert ők az én életem tartalma
És öröme.
Lánykámnak
Nemrég még karomban ringattam; ma meg már sző, agyagozik a dolgozóban.
Lehetetlen, hogy így elmúltak az évek, futnak-robognak az emlékek.
Hisz nem oly rég még az oviba kísértük, iskolába évekig vittük.
Megtanult írni, olvasni, mindenhova szeretett menni.
Ma meg már dolgozó „nő”, felnőtt pénzkereső.
Igaz a pénzt most csak keresi, de azt nem nagyon leli!
Ám a lelkesedése soha sem csökken,
reggelente az ágyból vidáman szökken.
- Ha a betegség le nem teríti -, Neki dolgozni kell, menni és menni!
Még a rajzait osztogatja, készül az új feladatra.
Sürög-forog tettre kész, s ha tud, mindent elintéz.
Öröm ránézni, belőle erőt meríteni. Jó ilyen jónak lenni,
Szeretni-szeretni!!
Anya
Tudjátok-e, hogy az égben hogyan választják ki a fogyatékos gyermekek édesanyját?
Néha magam elé képzelem Istent, amint utasításokat ad az angyaloknak, akik mindent egy hatalmas füzetbe jegyeznek fel.
Armstrong, Beth, fiú. Védőszent: Máté.
…
Végül átad egy nevet az egyik angyalnak, és mosolyogva azt mondja: - Ennek adjunk egy fogyatékos gyermeket!
Az angyal kíváncsian kérdezi: - Miért pont ennek, Uram? Olyan boldog.
-Így van - válaszolja Isten mosolyogva. - Adhatnék-e fogyatékos gyermeket olyan anyának, aki nem ismeri a jókedvet? Kegyetlen dolog volna.
- De van türelme? - kérdezi az angyal.
- Nem akarom, hogy túl sok türelme legyen, mert akkor elmerülne a tengernyi önsajnálatban és a fájdalomban. Ha túljut a sokkon és a bánaton, biztos, hogy kibírja.
- De Uram, azt gondolom, hogy ez az asszony még Benned sem hisz.
Isten mosolyog: - Nem számít. Gondoskodom róla. Ez az asszony tökéletes. Kellőképpen önző.
Az angyal nem hisz a fülének: - Önző? Az önzőséget erénynek tarod?
Isten rábólint: - Ha nem lesz képes mindannyiszor elszakadni a gyermekétől, amikor szükségét érzi, soha nem fogja túlélni a sokkot. Igen, ez lesz az az asszony, akit egy tökéletlen gyermekkel áldok meg. Még nem tudja, de irigyelni fogják. Még a legapróbb fejlődést sem fogja soha hétköznapi dolognak tartani. …
- És a védőszent ki legyen? - kérdezi az angyal, felemelve a tollat.
Isten mosolyog: - Elég lesz egy tükör.”
/ Erma Bombeck: A különleges Anya/